Naperőmű magánszemélyek befektetéséből

 

naperomu-becsWien Energie -Bécs energia szolgáltatója üzleti ajálatot tett Bécs lakosai számára. A hamarosan megépítendő, kizárólag napelemekből energiát előállítő naperőműbe ajánlott befektetési lehetőséget számukra. Az összesen 2100 darab napelem táblát alig több mint egy nap alatt vásárolták meg a Bécsiek.
Egy napelem tábla ára átszámítva 136.000,- Ft volt. Ennyit kellett legalább befizetnie annak, aki részt akart venni a programban.

A napelemeket az energiaszolgáltató bérbe veszi a tulajdonosoktól, majd évente a vételár három százalékát, huszonöt év múlva pedig a teljes árat kifizeti a magánszemélyeknek, akik részt vettek a programban.

"Az energiatermelésben fordulat előtt állunk, fontos, hogy ebből a bécsi emberek is részesedjenek. Így lehetőséget kaptak arra, hogy együttműködjenek velünk a megújuló energiaforrások kihasználásában. Ezért döntöttünk a modell mellett" – mondta a Duna Híradóban Susanna Zapreva, a Wien Energie ügyvezetője. Hozzátette: az első erőmű kétezer-egyszáz elemére a meghirdetéstől számítva huszonhat óra alatt akadt befektető.

Az első bécsi naperőmű kétszáz háztartás villamosenergiáját termeli meg. Az osztrák fővárosban az év végéig még három hasonló erőművet akarnak elindítani, hasonló részvétel mellett.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mennyivel csökken az érintett háztartások kiadása az új erőművek elindítása után. De az már most bizonyos, hogy jelentős károsanyag kibocsátás csökkentés jön létre ezáltal.

Bécsben azt tervezik, hogy 30 év múlva az elektromos áram ötven százalékát már megújuló energiával állítják elő.

 

hirado.hu

Egy kis történelem...

retro-napkollektorÉrdekes és ugyanakkor tanulságos információ, hogy a 30-as években az Egyesült Államok déli államaiban (Miamiban főként) épült új lakások 80%-a fel volt szerelve napkollektoros rendszerrel! Akkoriban ez számos munkalehetőséget teremtett, hiszen csak délen közel 60.000 rendszert adtak el. Az ígéretes kezdetnek azonban gyorsan véget vetett az 50-es években rohamosan elterjedt, olcsó, fosszilis alapú energiahálózatok megjelenése. Emiatt az USA napkollektor-ipara összeomlott, s csaknem teljesen megszűnt. A 2000-es évek elejéig kellett várni a természetes energiahordozók újrafelfedezésére.

Miért használjuk a napkollektort?

ingyen-melegvizA napkollektor alkalmazásának fő oka az energia- és pénztakarékosság, illetve a környezetvédelem, ugyanis napjainkban egyre növekvőbb probléma a különböző épületek fűtésének megoldása, meleg víz igényének ellátása. Mivel a napkollektor energiáját a napenergia átalakításával nyeri, így nem szükséges hagyományos energiaforrást (pl. szén, földgáz, fűtőolaj) igénybe venni, ebből következik, hogy üzemeltetése jóval olcsóbb, mint az egyéb, nem természetes energiaforrásokra épülő fűtőrendszereké. Ezen felül környezetkímélőbbek, mint a fentebb említett energiaforrások, mivel nem termelnek üvegházhatású és/vagy mérgező gázokat, és nem szükséges folyamatos munkavégzés a fenntartásukhoz.

Mivel foglalkozik a Tokyo Solar?

tokyosolar-kicsiCégünk a Tokyo Solar Kft, hosszú évek óta foglalkozik napkollektorok viszont eladásával. Mára sikerült annyi tapasztalatot összegyűjtenünk, hogy ezek alapján több olyan új típus forgalmazását kezdtük meg, amely a mai magyar piacon egyedülállóan rendelkezik mindazon tulajdonságokat, amit eddig egy termék sem mondhatott el magáról. Mi a vállalat tulajdonosai elhivatottak vagyunk abban, hogy a környezettudatosan éljünk, óvjuk, környezetünket és tegyük ezt úgy, hogy élvezzük is azt!
Mi elkezdtük! Kezdje el Ön is!

Adószám: 23048658-2-13