energiaultetveny2

Energiaültetvény Tiszafüreden

Energiaültetvény telepítését kezdték meg Tiszafüreden, a kistérségi Start-munka mintaprogram keretében – jelentette be Papp Károly, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára a helyszínen, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisváros határában.

energiaultetveny2Papp Károly hangsúlyozta: 2012-ben 132 milliárd forintból mintegy 206 ezer ember közfoglalkoztatását finanszírozza a kormány Magyarországon. A program pozitívumai között kiemelte a folyamatosságát és a 8 órás munkalehetőségek bővülését.

A helyettes államtitkár elmondta: a kistérségi Start-munka mintaprogramhoz kapcsolódva, 450 millió forintos támogatással eddig 82 hazai településen 114 biomassza kazánt állítottak üzembe. A fejlesztések az energiaültetvény-telepítésekkel együtt néhány éven belül mindenütt akár 70 százalékos fűtésiköltség-megtakarítást tesznek lehetővé az érintett önkormányzati intézményekben, így Tiszafüreden is.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a programhoz ebben az évben 74 települési önkormányzat csatlakozott, amelynek keretében 1290 közmunkást foglalkoztatnak. Az energianövények kézimunkaerő igénye különösen az ültetvénylétesítés évében jelentős, ám a későbbiekben a begyűjtés és feldolgozás – brikett vagy pellet előállítása – is jelentős munkaerőt köt le.

Lengyel Györgyi, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal vezetője az eseményen elmondta: a megyébe az idén 10 milliárd forintot megközelítő állami forrás érkezik a közfoglalkoztatás finanszírozására.

energiaultetveny

A tájékoztatót követő helyszínbejáráson elhangzott: Tiszafüred kísérleti jelleggel, közel 15 hektáron létesít energiaültetvényt. A mély fekvésű területen megkezdődött közel 200 ezer gyors növésű fűz- és nyárfadugvány ültetése. Az első betakarítás a telepítést követő második évben lesz, ez után kétévente lehet levágni a növekményt. A tervek szerint mindez 10-12 ember számára biztosít folyamatos munkát.

A termesztésére országszerte elsősorban a települések körzetében található kedvezőtlen adottságú, élelmiszer- és takarmánynövények nevelésére alkalmatlan területeket jelölték ki. Az energianövények előállítása növeli a vidéki foglalkoztatottságot, csökkenti az energia-kiszolgáltatottságot, egyúttal hozzájárul Magyarország 2020-ig vállalt megújulóenergia-felhasználási arányának teljesítéséhez.

energiaultetveny3

Oszd meg a barátaiddal:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Kapcsolódó hírek

repulo-szeleromu

Szélerőmű a levegőben

Energia termelő szélerőmű a levegőben Egy amerikai társaság repülő szélerőmű fejlesztésével hajtott végre eredményes kísérletet. A klímaváltozással kapcsolatos félelmek, a fosszilis (szén alapú) energiahordozók árának

klima

Klímaberendezések költségei

Ördögi körbe taszítanak minket a klímaberendezések Egy átlagos teljesítményű klímaberendezés havonta mintegy 250 kilowattórával növeli meg az áramfogyasztást, ami 8-10 ezer forinttal terheli meg villanyszámlát.

szolnoki-foiskola-napkollektor

Napkollektorok a főiskola tetején Szolnokon

Napkollektorok a Szolnoki Főiskolán A Szolnoki Főiskola történetének eddigi legnagyobb méretű, megújuló energia felhasználását célzó beruházása valósult meg a Tisza-parti megyeszékhelyen: 52 napkollektort helyeztek el

Scroll to Top

Kérj díjmentes szaktanácsot

Hatékonyan szeretnéd csökkenteni energia kiadásaid?

Kérj díjmentes visszahívást a telefonszámod megadásával.

📲 Ha van most pár perced és gyorsítósávra helyeznéd a folyamatot, akkor keress nyugodtan: +36 20 252 0920

Új érdeklődő, tokyosolar.hu (#6)