A napkollektor tájolása

Érdemes tudni, hogy a napkollektorokat (típustól függően) nem csak tetőre, hanem erkély fölé, erkély elé, parkoló fölé, szalonnasütő fölé, vagy akár közvetlenül a talajra is, tehát szinte bárhová el lehet helyezni. A hatékonyság szempontjából a legjobb megoldás az lenne, ha a napkollektor mindig a nap felé nézne, azaz merőlegesen csapódnának be rá a napsugarak. De mivel a napkövető mechanikát és napkövető elektronikát kicsi és közepes napkollektoros rendszerekre vonatkozóan ma még rendkívül drága lenne megvalósítani, emiatt fontos a kérdéssel részletesen foglalkozni.

A napkollektorok hatékonysága és ezáltal az általuk előállított meleg víz mennyisége függ a napkollektorok helyzetétől, a napkollektor felület dőlésszögétől és a napkollektorok tájolásától. A napkollektorokat optimálisan dél felé kell tájolni.

Dél Keleti napkolektor tájolást azért nem javasoljuk, mert a délután közepén járó NAP már szinte semennyire nem sütne rá a Dél Keleti tájolású napkollektorra. A Dél Nyugati napkollektor tájolásra pedig a délelőtt közepén járó NAP nem sütne még rá.
Ideális helyzetek ritkán adódnak, így ha választani lehet a Dél-Dél Keleti irány és a Dél-Dél Nyugati irány között, akkor az utóbbi javasolt, ugyanis a délelőtti napnak Magyarországon általában még nincs olyan ereje, mint a délutáninak.
Az elhelyezésnél figyelembe kell venni a nyári időszámítás hatását is: nyáron nem déli 12 órakor van déli irányban a nap, hanem kb. 14 órakor.

Az azimut szög az eltérést definiálja a napkollektor tájolása és pontos déli tájolás között (-90° keleti tájolás, +90° nyugati tájolás). 40°-os keleti vagy nyugati eltérés a déli tájolástól és 45°-60°-os dőlésszög 10% teljesítmény csökkenést jelent a napkollektoroknál, ami az 1. ábráról leolvasható. Ebből következik, hogy 90%-os teljesítmény még elég tág elhelyezkedési határokon belül elérhető. 

napkollektor-tajolas1. ábra

{flike}

Amennyiben a tető kelet-nyugati tájolású az egész napkollektor felületet a nyugati tetőre kell elhelyezni. Általában a nyugati tető felületet kevesebb eső, jégeső, vihar éri, magasabb a külső napi átlag hőmérséklet, így a nyugati tájolású napkollektor felülettel magasabb teljesímény érhető el, mint a keleti tájolásúval.

napkollektor-tajolasa4

{flike}

A napkollektor dőlésszöge:

A napkollektor dőlésszögét úgy kell megválasztani, hogy a felhasználási időszakban optimális működést biztosítson. Fontos figyelembe venni, hogy az éves napsugárzási energia 2/3-a a nyári időszakban éri a földfelszínt.

El kell dönteni, hogy nyári, egész éves, vagy főként téli üzemre tervezzük a napkollektoros vízmelegítő rendszert.

Magyarországon a nap sugarainak beesési szöge a nyári maximum 66°-tól a téli minimum 19°-ig változik. Ha teljesen nyári üzemre tervezzük napkollektoros rendszerünket (medence fűtés, nyaraló használati melegvíz ellátása stb.), akkor az optimális napkollektor dőlésszög 20° és 30° között van, mivel nyáron a nap magasabban helyezkedik el az égen. Ha a napkollektoros rendszert egész éves üzemre tervezzük (használati melegvíz ellátás, napkollektoros fűtésrásegítés), akkor 45° körüli napkollektor dőlésszög szolgátatja az optimális teljesítményt. Télli üzem esetén pedig a 60°-os dőlészög az ideális.

A napkollektorok elhelyzhetőek függőleges helyzetben is az épület déli homlokzatán, ugyanis az átmeneti időszakokban és télen a nap alacsonyabban helyezkedik el az égen, így megfelelő teljesítményt biztosítanak a függőlegesen felszerelt déli tájolású napkollektorok is.

Magyarországon a legtöbb napsütés - megközelítõleg évi 1450 kWh/m2 déli tájolású és 40° körüli dõlésszögû felületre érkezik.


A napsütés intenzitásának téli csökkenése természetesen nagyon nagy hatással van az energia-termelés csökkenésére.

A 3. ábra a napkollektorok tájolásának és dőlésszögének hatását, a napkollektor felületre vonatkozó szorzótényezőit mutatja. Az alapérték – 1,00 szorzó – a déli tájolású, 45° hajlásszögű napkollektornál található. Ha pl. a házunk dél-nyugati tájolású és a napkollektorokat valamilyen ok miatt csak 60°-os hajlásszögben tudjuk elhelyezni, akkor ugyanahhoz a melegvíz mennyiséghez 1,15-ször nagyobb napkollektor felületet kell elhelyeznünk.

 

napkollektorok-tajolasa-es-dolesszoge3. ábra

 

Hol helyezzem el a napkollektort? 

A napkollektor elhelyezési lehetőségei napkollektor típustól függenek.

Nyomás nélküli napkollektorok esetén a megfelelő víznyomás elérésen érdekében mindenképp 4.5-5 méterrel magasabban kell a napkollektort elhelyezni, mint ahol a meleg víz felhasználása történni fog.

Ha nincs lehetőség erre a mértékű javasolt szintkülönbségre, akkor nyomásfokó szivattyú használatát javasoljuk. Ellenkező esetben nem lesz konfortos, és élvezhető a napkollektorból távozó meleg víz nyomása.

Felszerelés előtt feltétlen meg kell vizsgálni a tetőszerkezet állapotát is, ugyanis a nyomás nélküli napkollektorok teljesen feltöltött állapotban több 100kg súlyúak, amit a tetőszerkezetnek mindenképp biztonságosan bírnia kell.

Nyomásos napkollektorok esetén sokkal nagyobb a választási lehetőség. Ezen típusoknál az elhelyezésük bárhová történhet. Akár a tetőre, de akár a talajra is közvetlenül.

Tetőn való elhelyezés esetén a fő szabály az, hogy minél közelebb kerüljön a napkollektor a tetőgerinchez. Ennek két oka van:

1. A hó leghamarabb a tetőgerincnél olvad el. Az éppen olvadó hónak hatalmas súlya van, mely a tetősík közepére, vagy aljára telepített napkollektor tartóelemeit feleslegesen terhelné.

2. A tetőgerinchez illesztett napkollektormező bővíthető. Ha a tetősík közepére helyezzük el az első napkollektor mezőket, a későbbi bővítés nehézkes vagy lehetetlen lesz.

Egy kis történelem...

retro-napkollektorÉrdekes és ugyanakkor tanulságos információ, hogy a 30-as években az Egyesült Államok déli államaiban (Miamiban főként) épült új lakások 80%-a fel volt szerelve napkollektoros rendszerrel! Akkoriban ez számos munkalehetőséget teremtett, hiszen csak délen közel 60.000 rendszert adtak el. Az ígéretes kezdetnek azonban gyorsan véget vetett az 50-es években rohamosan elterjedt, olcsó, fosszilis alapú energiahálózatok megjelenése. Emiatt az USA napkollektor-ipara összeomlott, s csaknem teljesen megszűnt. A 2000-es évek elejéig kellett várni a természetes energiahordozók újrafelfedezésére.

Miért használjuk a napkollektort?

ingyen-melegvizA napkollektor alkalmazásának fő oka az energia- és pénztakarékosság, illetve a környezetvédelem, ugyanis napjainkban egyre növekvőbb probléma a különböző épületek fűtésének megoldása, meleg víz igényének ellátása. Mivel a napkollektor energiáját a napenergia átalakításával nyeri, így nem szükséges hagyományos energiaforrást (pl. szén, földgáz, fűtőolaj) igénybe venni, ebből következik, hogy üzemeltetése jóval olcsóbb, mint az egyéb, nem természetes energiaforrásokra épülő fűtőrendszereké. Ezen felül környezetkímélőbbek, mint a fentebb említett energiaforrások, mivel nem termelnek üvegházhatású és/vagy mérgező gázokat, és nem szükséges folyamatos munkavégzés a fenntartásukhoz.

Mivel foglalkozik a Tokyo Solar?

tokyosolar-kicsiCégünk a Tokyo Solar Kft, hosszú évek óta foglalkozik napkollektorok viszont eladásával. Mára sikerült annyi tapasztalatot összegyűjtenünk, hogy ezek alapján több olyan új típus forgalmazását kezdtük meg, amely a mai magyar piacon egyedülállóan rendelkezik mindazon tulajdonságokat, amit eddig egy termék sem mondhatott el magáról. Mi a vállalat tulajdonosai elhivatottak vagyunk abban, hogy a környezettudatosan éljünk, óvjuk, környezetünket és tegyük ezt úgy, hogy élvezzük is azt!
Mi elkezdtük! Kezdje el Ön is!

Adószám: 23048658-2-13