Ali al-Naimi bejelentése a megújuló energia mellett

Szaúd-Arábia -megújuló energia

Szaud-Arábia megújuló energia felfedezése, hazánk lemaradva 

Ali al-Naimi bejelentése a megújuló energia mellettA világ legnagyobb olajexportálójának számító Szaúd-Arábia vezetése úgy döntött, hogy lemond a szénalapú energiatermelésről, és 25 éven belül teljes egészében a megújuló energiára állítja át az egész belső energiagazdaságot. Az átállás ötletével a szaúdi olajminiszter, Ali al-Naimi lepte meg a világot.

A miniszter szerint Szaúd-Arábia nem egyszerűen arra készül, hogy alkalmazkodjon a megújuló energia terjedésének trendjéhez. A terv mögött nagy valószínűséggel nem is annyira környezetvédelmi, mint inkább gazdasági indokok húzódnak meg, ami azonban a megújuló energia világszintű előretörését és gazdasági jelentőségét mutatja meg számunkra.  

Szaúd-Arábia a történelem során egyedülálló módon versenytársaihoz képest rekordmértékben rendelkezett a világgazdaságot aktuálisan meghatározó nyersanyaggal, a közel-keleti ország neve teljes mértékben összeforrt az olajtermeléssel. Ezek nyomán óriási meglepetést okozott Ali al-Naimi nyilatkozata, miszerint:  „25 év múlva már nem lesz szükségünk fosszilis energiahordozókra” -mondta. 

Szaud-Arábia megújuló energia hasznosítása - több olajexportáláshoz vezet2014-ben világszinten 16 százalékkal nőtt a megújuló energiaforrásokba érkezető befektetések mértéke, és a többlet több, mint fele napenergia-projektekbe vándorolt. A napenergiára épülő infrastruktúra költségei mintegy 80 százalékkal csökkentek az elmúlt hat év során. Szaúd-Arábia földrajzi adottságai a napenergia terén messze kedvezőbbek számos leendő vetélytársánál: a sivatagi napsütéses órák száma és a napsugárzás ereje sokszorosan meghaladja a világ más pontjain, például a Németországban vagy a skandináv országokban tapasztaltakat. Nagy kérdés tehát, hogy Szaúd-Arábia milyen komoly szándékkal, ambicióval vághat bele a zöld energiaszektor a megújuló energia továbbépítésébe írta a chikansplanet.blog.hu.     

Ha az arabok tevékenyen beszállnak az energiaszektor -megújuló energia-források- átállításába, hatalmas változást nyújthat a jelenlegi átállítási folyamatnak, ezeknek komoly társadalmi hatásai is lehetnek, a klíma védelem és gazadasági tényezők mellett. Az olajállam abban a szerencsés helyzetben van, hogy reálisan tarthat igényt vezető pozicióra a megújuló energia piacán is. Az olajminiszter véleménye szerint, a megújuló energia, a napenergia terjesztése még nagyobb hasznot  hozhat az országnak, mint az olajipar, még több olajat tudnának exportálni.
Amíg az olaj és egyéb fosszilis energiahordozók üzletága egy centralizált, többnyire egy szűk elit tulajdonlására alapuló rendszert hozott létre, addig a megújuló energia terjesztésére épülő szisztéma, az eddigi tapasztalatok alapján inkább a közösségi menedzsment elvét követi, fogja követni. Jó példa erre, hogy amíg Németországban el nem indult az atomerőművek leállítását és a megújuló energia előretörését eredményező „ENERGIEWENDE”, addig az energiaellátás négy nagyvállalat kezében összpontosult, a mai viszonyok között azonban már több tízezer mezőgazdasági szövetkezet és kistermelő szállítja az áramot és a biogázt az ország energiahálózatába.

A megújuló energia diadala -látványos hódítása

Azt már láthatjuk, hogy közeledik a szénhidrogén korszak vége; megkezdődött a tiszta erőforrások, a megújuló energia térnyerése.

Megújuló energia - Vízerőmű Costa RicábanA Greenfo környezetvédelmi hírportál összeállítása remekül érzékelteti a megújuló energia terjedésének tempóját a világ minden táján. A közép-amerikai Costa Rica az idei év első 75 napján kizárólag megújuló energia által nyert forrásból termelte meg az energiaszükségletét. A kőolaj termelő Texas egyik kisvárosa, az 50 ezres Georgetown úgy döntött, hogy 2017-re száz százalékig a napfényből és a szélből állítja elő áramigényét. A kínai szélfarmok immár több energiát termelnek, mint az amerikai atomerőművek.
Dániában volt olyan nap a tavalyi évben, amikor az áramot teljes egészében a szélturbina -megújuló energia- generálta.
A világ minden tájáról érkező hírek, mind azt igazolják, bizonyítják, hogy látványosan, hatékonyan hódít -a megújuló energia- a tiszta energia felhasználása.

Hazánk a megújuló energia termelését tekintve messze van az élmezőnytől. Az unió országai közül nálunk az egyik legalacsonyabb a napenergia részesedése az összenergia termelésből.  Hazánk fekvése, a napsütéses órák száma szempontjából sokkal kedvezőbb a helyzet, mint például a ködös esős Belgiumban, vagy Nagy-Britanniában, ahol az arány mégis magasabb.
Magyarországon közben a szabályozásoknak köszönhetően a napelemek után magasabb környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni, mint az akkumulátorok után, ahogy a szélerőművek vezérlőművei és generátora is termékdíjasok lettek. Otthoni napelem beruházásokra, illetve egy-egy település energiaellátásának napelemes biztosítására, alig-alig írnak ki pályázatokat, és azokra is a minimális keretösszeg, illetve alacsony támogatási arány és a nagy önrész igény a jellemző, mintha a kormány szándékosan akadályozni akarná, hogy a lakossági energiafelhasználásban nagyobb szerephez jussanakaz autonómiát biztosító megújulók a -megújuló energiaforrás.

https://chikansplanet.blog.hu/2015/06/18/nem_vart_szovetseges_a_megujulo_energiapiacon

Oszd meg a barátaiddal:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Kapcsolódó hírek

A magyar lakosság többsége ellenzi Paks bővítését.

Megújuló energia

Tiszta energia – megújuló energia – a magyarok kétharmadának akarata az orosz energiafüggőség helyett A magyarok 60 százaléka elutasítja a Paks II orosz állami vállalat,

kupalaku-napelemek

Kúp alakú napelemek

Kúp alakú napelemek A napelem forradalmian új formában Az Egyesült Államok legújabb találmánya lehűtheti lelkesedésünket a tetőkre telepített hagyományos napelem létesítmények iránt. Miközben az ipar

algabol-etanol3

Etanol algából

Algából állítanak elő etanolt Alternatív üzemanyagok forrásaiként nem csak a kukorica, repce, cukornád és egyéb szántóföldi növények jöhetnek szóba, hanem például az algák is. A

Scroll to Top

Kérj díjmentes szaktanácsot

Hatékonyan szeretnéd csökkenteni energia kiadásaid?

Kérj díjmentes visszahívást a telefonszámod megadásával.

📲 Ha van most pár perced és gyorsítósávra helyeznéd a folyamatot, akkor keress nyugodtan: +36 20 252 0920

Új érdeklődő, tokyosolar.hu (#6)