kina-egyre-zoldebb

Kína a legzöldebb ország lehet

Kína a legzöldebb ország lehet!

 

Shanghai, 2011. augusztus 30., kedd (MTI)

kina-egyre-zoldebb

A korábbinál is ambiciózusabb fejlesztési célokat tűz ki a következő öt évben maga elé a megújuló energiák terén Kína. A távol-keleti óriás már most is sok szempontból világelső a zöld energiákat illetően.

Kormányzati forrásokra hivatkozó keddi lapértesülések szerint Peking 2015 végére a hálózatba kötött szélenergia-kapacitást 100 gigawattra kívánja emelni, ami 10 gigawattal több a nemzeti energiahivatal által korábban kitűzött célértékénél. Így éves szinten mintegy 190 milliárd kilowattóra energia származhat majd az ország szélerőműveiből.
Felfelé módosították a vízi energiát érintő irányszámokat is: az évtized közepére a vízerőművektől 250 helyett 260 gigawatt energiát remélnek. A napenergiát illető cél 10 gigawatt maradt, a napfényből közvetlenül származó energia ennek 90 százalékát adná, a fennmaradó részt pedig a napsugarak összegyűjtésére és hőtermelésre tükröket használó szolár-termál technológia szolgáltatná.     A kormány az egyes tartományok számára külön minimálisan felhasználandó megújuló-energia kvóták kiszabását tervezi, a hálózati szolgáltatók számára pedig meghatározott mennyiség megvásárlását tenné kötelezővé. Az energiafelhasználásban világelső Kína a fosszilis alapú energiahordozók arányának csökkentésére törekszik.

A 2011-2015-ig szóló terv időszakában kiemelt hangsúlyt kap az energiahatékonyság kérdése: a kormány célkitűzése, hogy a nem-fosszilis üzemanyagok részesedését az elsődleges energiafelhasználásban a jelenlegi 8,3-ről 11,4 százalékra emelje, az egy dollár gazdasági teljesítményre jutó energiafelhasználást 16, a szén-dioxid-kibocsátást pedig 17 százalékkal csökkentse.
A távol-keleti ország tavaly augusztus óta az Amerikai Egyesült Államokat megelőzve a megújuló energiaprojekteket illető befektetések legvonzóbb célországa. Peking 2010-ben mintegy 48,9 milliárd dollárt (mintegy 9.180 milliárd forint) költött zöldenergia-projektekre, és 103 gigawattal emelte a megújulókból származó kapacitását, mindkét esetben duplázva az Egyesült Államok teljesítményét.

zold-energia-befektetesek-orszagonkent

Szél

Szolár/Nap

Egyéb megújulók

Bioüzemanyag

Teljesítőképesség

——————————————————

Zöld Energia Befektetések Országonként (2010)

MTI

Oszd meg a barátaiddal:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Kapcsolódó hírek

Ali al-Naimi bejelentése a megújuló energia mellett

Szaúd-Arábia -megújuló energia

Szaud-Arábia megújuló energia felfedezése, hazánk lemaradva  A világ legnagyobb olajexportálójának számító Szaúd-Arábia vezetése úgy döntött, hogy lemond a szénalapú energiatermelésről, és 25 éven belül teljes

algabol-etanol3

Etanol algából

Algából állítanak elő etanolt Alternatív üzemanyagok forrásaiként nem csak a kukorica, repce, cukornád és egyéb szántóföldi növények jöhetnek szóba, hanem például az algák is. A

klima

Klímaberendezések költségei

Ördögi körbe taszítanak minket a klímaberendezések Egy átlagos teljesítményű klímaberendezés havonta mintegy 250 kilowattórával növeli meg az áramfogyasztást, ami 8-10 ezer forinttal terheli meg villanyszámlát.

Scroll to Top

Kérj díjmentes szaktanácsot

Hatékonyan szeretnéd csökkenteni energia kiadásaid?

Kérj díjmentes visszahívást a telefonszámod megadásával.

📲 Ha van most pár perced és gyorsítósávra helyeznéd a folyamatot, akkor keress nyugodtan: +36 20 252 0920

Új érdeklődő, tokyosolar.hu (#6)