vw-golf-vi-bluemotion

Jönnek az elektromos meghajtású Golfok

Jönnek az elektromos meghajtású Golfok

Jól vizsgáztak az elektromos Golfok

vw-golf-vi-bluemotion2010 júniusa óta összesen nyolcvan Golf Blue-e-Motion járművet teszteltek Berlinben, Hannoverben és Wolfsburgban magánszemélyek, kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok és állami hivatalok. Most a Volkswagen közzétette az első eredményeket, ezzel párhuzamosan pedig már a nemzetközi flotta 2012 elején esedékes bevetésére készül. A flotta-teszt különböző kérdőíveire adott válaszok többek között azt is kimutatták, hogy a háztartások számára a Golf Blue-e-Motion ideális második autó, menetdinamikáját és komfortját is nagyra értékelik a városi és regionális közlekedésben. Ezenkívül a járművet kipróbálók a Golf Blue-e-Motion különböző regenerációs fokozatait is pozitívnak tartják. Hasonlóképpen sokat használták a távirányító iPhone alkalmazást a jármű indulásra való felkészítésére, vagyis az akkumulátor feltöltésére és a belsőtér beállított hőmérsékletre való lehűtésére, illetve felfűtésére. Végül kiderült az is, hogy a Golf Blue-e-Motion összesen 150 kilométer hatótávolsága a napi utazások többségéhez bőven elegendő: átlagosan mindössze napi 30 kilométert tettek meg a járművekkel. A céges felhasználók egy tisztán elektromos jármű fő alkalmazási területeként a városi szolgálatot jelölték meg. E célcsoportnál az elektromos járművek céges flottába való jövőbeli integrációjában fontos érv a vállalat arculata szempontjából a fenntarthatóság üzenete, valamint a használati időre vetített teljes költség (Total Cost of Ownership). Egy másik visszajelzés a flotta-tesztből arra mutatott rá, hogy az ügyfelek számára szokatlan, hogy egy elektromos autó álló helyzetben semmilyen zajt nem bocsát ki. Ezért fontos a vezető számára valamilyen visszajelzés, hogy a jármű menetkész.

2010-volkswagen-golf-blue-e-motion-exterior1

Golf blue-e-motion – Extrém forgatónyomaték, nulla emisszió

Az emisszió-mentes Golf blue-e-motion várhatóan 2014-ben érkezik a piacra – Golf blue-e-motion 85 kW maximális teljesítményű elektromos motorral

Minden idők legsikeresebb európai autója elektromos változataként a Golf blue-e-motion újabb hidat ver a jelen és az elektromos mobilitás eljövendő korszaka közé. Az ötajtós, ötüléses tanulmánymodellt a motorterébe épített 85 kW/115 LE maximális teljesítményű elektromos motor hajtja meg gyakorlatilag teljesen hangtalanul, amelynek tartós teljesítménye 50 kW /69 LE. Mint minden elektromos motor, a Golfban alkalmazott gép is már közvetlenül álló helyzettől leadja igen magas forgatónyomatéki maximumát (270 newtonméter), ami még élvezetesebb nulla emissziójú autózást kínál. A hajtáshoz szükséges elektromos energiát 26,5 kilowattóra kapacitású lítiumion-akkumulátor tárolja.

A vezetési stílus és a menetkörülmények – például a légkondicionáló vagy a fűtés használata – függvényében az elsőkerék-hajtású Golf blue-e-motion lítiumion-akkumulátora akár 150 kilométer hatótávot is biztosít. A végleges műszaki adatokat – köztük a Golf blue-e-motion várhatóan lényegesen nagyobb hatótávjával – a Volkswagen a sorozatgyártású változatra, illetve az abban alkalmazott akkumulátorra tekintettel csak a szériagyártás előtt teszi majd közzé. Mindazonáltal a jelenlegi 150 kilométernyi hatótáv már eleve sok helyütt megfelel a hétköznapi munkába járás igényeinek. Jó példa erre Németország, ahol a Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint tíz aktív kereső közül átlagosan hat autóval jár dolgozni, akik 45,8 százaléka kevesebb, mint tíz, további 28,1 százaléka 10 és 25, míg 16,2 százaléka több mint 25 kilométert tesz meg munkahelyéig. A Golf blue-e-motion emellett számos céges autót használó vásárló hatótáv-igényének is megfelel. A nulla emissziójú Golf mindezeken túl rövid távú úti céljaik esetében a privát felhasználók számára is megoldásként szolgálhat.

golf-blue-e-motion-5

Tudatos energiatakarékosság és dinamikus autózás

Az elektromos autók hatótávolsága napjaink modern benzines és dízelmodelljeinél tapasztalhatónál jóval erősebb mértékben csökken, ha gyakran terhelik őket maximális teljesítményükön. A 135 kilométer/óra végsebességű, kifejezetten kedvező aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkező (cw: 0,295) Golf blue-e-motion bőséges tartalékokat kínál az igen visszafogott energiafelhasználású autózásra, a szakzsargonnal élve akár „vitorlázás” formájában is. Erre akkor kerülhet sor, amikor a vezető előrelátó stílusának köszönhetően már jó időben elveszi a gázt, pontosabban az áramot. Az elektromos motor ekkor az úgynevezett nulla nyomatéki szintre szabályoz le, hogy az autó csupán a lehető legkisebb belső ellenállástól lassítva, szabadon gördülhessen. Ennek során a Golf blue-e-motion az energia-visszatáplálás (rekuperáció) funkciója segítségével még a jármű mozgási energiájának egy részét is hasznosítja. A nulla emissziójú Golf azonban kellő teljesítménypotenciállal rendelkezik egy-egy előzés dinamikus és biztonságos végrehajtásához is. Jól érzékelteti e modell magas fokú mozgékonyságát és kiváló menettulajdonságait, hogy álló helyzetből mindössze 11,8 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra.

golf-blue-e-motion-6

Lítiumion-akkumulátor

A tanulmánymodell összesen 180 lítiumion-cellából álló 30 akkumulátor-modulja (energiatároló képesség: 26,5 kWh) a jármű felépítéséhez illeszkedve a csomagtartóban (teljes értékű csomagtér: 275 liter), a hátsó ülés alatt és a padlózat középső alagútjában (az első ülések között) kapott helyet. Az akkumulátor megközelítőleg állandó hőháztartásáról külön léghűtés gondoskodik. Az akkumulátor-modulok tömege együttesen 315 kilogramm.

Az elektromos hajtáshoz illeszkedő műszerezettség

A vezető a hagyományos fordulatszámmérő helyén működő teljesítménymérő műszerről olvashatja le, mennyi energiát használ fel éppen az „árampedállal”. Az elektromos autók vezetői a tapasztalatok szerint ösztönösen is arra törekednek, hogy menet közben minél alacsonyabb szinten tartsák a teljesítménymérőn jelzett értékeket. Ebben a körműszerben kapott helyet a hatótáv-kijelző is. A sebességmérőtől jobbra egy további kisméretű műszer az akkumulátor töltöttségi állapotáról szolgál információval.

Egyénileg szabályozható rekuperáció (visszatáplálás)

Újdonság a fékezési fázisok alatti energia-visszatáplálás, azaz a rekuperáció pillanatnyi intenzitását mutató, a multifunkciós kijelzőben (MFA) a teljesítmény- és a sebességmérő között működő egység. A vezető az automata sebességváltó karjával vagy a kormánykerék kapcsolóbillentyűi (D – D3) segítségével négy fokozatban szabályozhatja az energia-visszatáplálás működését. A legalsó fokozatban (D) a gázpedál felengedésekor az autó „vitorlázni” kezd. A Golfblue-e-motion ekkor a lehető legalacsonyabb belső ellenállások mellett haladhat, szinte csak a gördülési és a légellenállás fékezi. A D3 illetve B (fékezés) állásban ezzel szemben a rendszer folyamatosan a lehető legtöbb mozgási energiát alakítja elektromos energiává, s tárolja az akkumulátorban. A multifunkciós kijelzőre mindezeken túl a légkondicionáló és a belső ventilátor áramfelvétele is lehívható.

Kényelem, dinamika és hatótáv, háromféle menetprofil szerint

A vezető mindemellett egy aktuális menetprofilt is beállíthat, egyéni igényei szerint választva a maximális hatótáv, a lehető legmagasabb fokú kényelem és a legintenzívebb menetdinamika prioritásai között. Ettől kezdve az elektromos motor teljesítményfelvétele, a légkondicionáló szabályzása és a maximális elérhető sebesség, illetve a rekuperációs stratégia egyaránt a választott üzemmód szerint alakul.

A Golf blue-e-motion háromféle – „Normal“, „Comfort +“ és „Range +“ – profilt kínál. A „Comfort+“ esetében a teljes 85 kilowatt teljesítmény a vezető rendelkezésére áll, s a Golf blue-e-motion tekintélyes, 135 kilométer/óra tempóra is képes. Ha a vezető a „Normal“ móduszt választja, a teljesítmény 65 kilowatt, míg a legnagyobb sebesség 115 kilométer/órára korlátozódik. A motorszabályzás csak a „Range +“ üzemmódban veszi vissza az elektromos gép teljesítményét 50 kilowattig, az autó ez esetben legfeljebb 105 kilométer/óráig gyorsítható, illetve a légkondicionáló berendezés is teljesen kikapcsol. Az éppen választott profil folyamatosan a multifunkciós kijelzőn (MFA) látható.

volks-golf_blue emotion

VW Golf blue-e-motion Concept – Műszaki Adatok

* Méretek
o Hossz: 4,199 mm
o Szélesség: 1,786 mm
o Magasság: 1,480 mm
o Tengelytáv: 2,575 mm

* Motor
o Motor típus: Elektromos motor
o Teljesítmény (max. / folyamatos): 85 kW / 50 kW
o Max. nyomaték: 270 Nm

* Sebességváltó / Gumik
o Sebességváltó: EQ 210 (1-speed transmission)
o Meghajtás típusa: Első kerék hajtás
o Gumiabroncs méretek: 205/55 R16

* Menetteljesítmény
o Gyorsulás 0-100 km/h: 11.8 s
o Csúcs sebesség (Comfort+ mode): 135 km/h
o CO2 kibocsátás megújuló forrásokból termelt elektromosság esetén: Elhanyagolható

autonews.com

Oszd meg a barátaiddal:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Kapcsolódó hírek

geotermikus-eromu-becs

Geotermikus Erőmű épül Bécsben

Geotermikus erőmű bécsben Ausztria legnagyobb geotermikus erőműve épül Bécsben 2014-től negyvenezer bécsi háztartást lát el környezetbarát energiával Ausztria legnagyobb geotermikus erőműve, amely Bécs egyik kiemelt

Napelem rendszer kiépítése

Napenergia,napelem fejlesztések alakulása

Nagy Britannia ráerősít a napelem és napenergia fejlesztésekre Az évtized végére Nagy-Britanniában, a napenergia súlya az elektromos áram előállításában 4 százalékra nő – idézte a

orsos-island1

Luxus napelemes sziget

Az úszó napelemes magánsziget – Orsos Island Egy szárazföldi pompás nyaraló és egy luxusjacht minden pozitívumát egyesíti magában az a lebegő „magánsziget”, amelyet a grazi

Scroll to Top

Kérj díjmentes szaktanácsot

Hatékonyan szeretnéd csökkenteni energia kiadásaid?

Kérj díjmentes visszahívást a telefonszámod megadásával.

📲 Ha van most pár perced és gyorsítósávra helyeznéd a folyamatot, akkor keress nyugodtan: +36 20 252 0920

Új érdeklődő, tokyosolar.hu (#6)