Elektromos autó a Budapest Airport kifutópályáján

Elektromos autó

Budapest Airport elektromos autó megjelenése

Elektromos autó a Budapest Airport kifutópályájánBudapest Airport gépjárműflottájának első tisztán elektromos meghajtású járműve egy Smart Electric Drive. A repülőtéren sorra jelennek meg a korszerűbb, tisztább üzemű autók. A kis elektromos autó a későbbiek folyamán nemcsak a repülőtéren, hanem a városban is fog közlekedni – írta közleményében a Budapest Airport.

Halk zümmögéssel rója a repülőtér belső úthálozatát, a napokban szolgálatba állt Smart ED, vagyis Electric Drive, ami az autó kizárólagos elektromos meghajtására utal. A kétszemélyes kis fürge elektromos autó a repülőtér azon törekvéseinek a célja, amelyekkel a Budapest Airport folyamatosan csökkenteni fogja a szén-dioxid kibocsátását a repülőtéren. 2020-ra a jelenlegi tervek szerint mintegy 100 darab elektromos autó, elektromos meghajtású jármű állhat üzembe a repülőtér területén.

A Budapest Airport környezetvédelmi szakembereinek számításai alapján a repülőtér ideális feltételeket ad az elektromos autó, az elektromos járművek üzemeltetésére, viszonylag rövid távolságokat kell megtenniük, a belső égésű motorral szerelt járművek ilyen helyen nem működtethetők gazdaságosan.
Az elektromos autó működése során nem bocsát ki szén-dioxidot, figyelembe véve azt a tényt, hogy a hazai erőművek által termelt elektromos áram hajtja.

Elektromos autó a városi közlekedésben is.
Huszka Péter a Budapest Airport forgalmi igazgatója nyilatkozatában elmondta, folyamatosan gyűjtik a tapasztalatokat az elektromos autó vonatkozásában, hogy fenntartásuk mennyivel hatékonyabb a hagyományos járművekkel szemben. Elmondta, hogy a kis Smart elektromos autó megjelenése kezdetben feltűnő volt, de őszintén reméli, hogy az elektromos járművek jelenléte, elterjedése megszokottá fog válni a budapesti repülőtéren.

A Budapest Airport külön programot indított a repülőtér területén működő közel 200 partnercég környezetvédelmi fejlesztéseinek koordinálására és ösztönzésére, amelynek fontos eleme az elektromos autó, az elektromos járművek elterjesztése.

Lassan elterjedőben az elektromos autó töltő infrastruktúrája.A program eredményeként a repülőtér legjelentősebb partnercégei, amelyek közül már több használ elektromos autót, elektromos járművet a repülőgépek kiszolgálásához, máris sorra jelentkeztek a Budapest Airport-nál elektromos járműveik töltésének igényével és tesztelik a különböző gyártók speciális megoldásait.
A repülőtéri környezet kézenfekvő helyszín az elektromos autó, az elektromos járművek üzemeltetésére, további töltő-infrastruktúra telepítésére.

Kurucz László a Budapest Airport helyettes szóvivője az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy az év végéig tucatnyi elektromos meghajtású járművet helyeznek üzembe a repülőtér területén a földi kiszolgálást végző partnercégek.

Kiemelte továbbá, hogy a Budapest Airport élen jár Európában a szén-dioxid kibocsátás csökkentésében, az utóbbi két évben mintegy hatezer tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsátott a levegőbe, ami megfelel 500 háztartás éves energiafogyasztásának.

https://www.bud.hu/budapest_airport/felelossegvallalas/kornyezetvedelmi_felelossegvallalas/e_mobilitas

Oszd meg a barátaiddal:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Kapcsolódó hírek

blackfriars-hid-napelem-5

Napelemes híd épül Londonban

Napelemes híd épül Londonban Napelemtáblákkal fedik be Londonban a Temzén átívelő Blackfriars vasúti hidat Napelemtáblákkal fedik be Londonban a Temzén átívelő Blackfriars vasúti hidat, a

OLMEDILLA - A világ legnagyobb napelemfarmjának egyike

Magyarország mellett elhúz a napelem-piac

Hazánk mellett elhúz a napelem forradalom Miközben a világban valósággal napelemes forradalom zajlik, addig hazánkban a kormány adóztatással, különböző adminisztratív intézkedésekkel szorítja vissza a napelemes

Scroll to Top

Kérj díjmentes szaktanácsot

Hatékonyan szeretnéd csökkenteni energia kiadásaid?

Kérj díjmentes visszahívást a telefonszámod megadásával.

📲 Ha van most pár perced és gyorsítósávra helyeznéd a folyamatot, akkor keress nyugodtan: +36 20 252 0920

Új érdeklődő, tokyosolar.hu (#6)