super_cars_mercedes_f125

Viszlát olaj

Üzemanyagcellás Mercedes

A Daimler gyorsított ütemben dolgozik az üzemanyagmeghajtási technológia fejlesztésén.

.

super_cars_mercedes_f125A Daimler gyorsított ütemben dolgozik az üzemanyagcellás meghajtási technológia fejlesztésén – jelentette be Dieter Zetsche vezérigazgató a frankfurti autószalon megnyitása előtt az F125 kísérleti modell bemutatóján.
Az igazgató egyúttal meggyőződését fejezte ki, hogy a jövőben az üzemanyagcellák működtetéséhez szükséges hidrogén éppen olyan kulcsfontosságú szerephez jut majd a közlekedésben, mint jelenleg az olaj.
A Daimler első nagyszériás üzemanyagcellás modelljeként a B-osztály kerül majd piacra 2014-ben, egy évvel korábban az eredeti tervnél. A B-osztályt később felsőkategóriás modellek követik majd. – Bízunk benne, hogy az üzemanyagcellás modelleket középtávon a hibrid autók árszintjére tudjuk vinni – jelentette ki Dieter Zetsche.

Az üzemanyagcellás járművek előnye az elektromos hajtásúkkal szemben a gyorsabb tankolhatóságban és jóval nagyobb hatótávolságában rejlik, valamint abban, hogy technológiát nemcsak kisméretű járművekben, hanem nehéz tehergépkocsikon is alkalmazni lehet. Az energiatermelési átállás keretében pedig a hidrogén energiahordozóként lesz alkalmazható a megújuló energiaforrások, például a szél- és napenergia kiaknázásával nyert energia tárolására.

rsz_mercedes-benz-fcell-refuelling-450x206

https://group-media.mercedes-benz.com

Oszd meg a barátaiddal:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Kapcsolódó hírek

edinburghi egyetem "napelem"

Skótok és a napelem

A spórolós skótok és a napelem Az edinburghi városi tanács azt tervezi, hogy a városi tulajdonban lévő épületek tetejére napelemek telepítését engedélyezi. Az ok egyszerű,

irorszag-zolderomu3

Újabb Ír megújuló energia befektetés

Írországi zölderőmű kopmlexum tervezet A megfelelően elhelyezett szélerőművek nagyon jó energiaforrásnak bizonyulnak ‒ amikor fúj a szél. Az erőforrás kiszámíthatatlansága azonban elég hektikussá teheti az

energiaultetveny2

Energiaültetvény Tiszafüreden

Energiaültetvény telepítését kezdték meg Tiszafüreden, a kistérségi Start-munka mintaprogram keretében – jelentette be Papp Károly, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára a helyszínen, a Jász-Nagykun-Szolnok

Scroll to Top

Kérj díjmentes szaktanácsot

Hatékonyan szeretnéd csökkenteni energia kiadásaid?

Kérj díjmentes visszahívást a telefonszámod megadásával.

📲 Ha van most pár perced és gyorsítósávra helyeznéd a folyamatot, akkor keress nyugodtan: +36 20 252 0920

Új érdeklődő, tokyosolar.hu (#6)