szada-passzivhaz

Passzívház tapasztalat

3 év tapasztalata az első magyar passzívházról – a tulajdonostól

 

szada-passzivhazBalogh György programozó matematikus három éve költözött a Pest megyei Szadára a családjával. Kísérletező kedvű embernek tartja magát – ezzel magyarázza, hogy a technológia alapos, mintegy kétéves tanulmányozását követően, Amerikából épphogy visszaköltözve, belevágott a passzívházépítésbe. A Balogh családnak otthont adó szadai családi ház híre bejárta a hazai sajtót, nemzetközi szakmai körökben is számon tartják.

Hazánk első minősített passzívháza – Baloghék harmadik gyermeke már ide született. A passzívház-technológiáról 2009-ben jobbára az energiahatékony építés, építészet mellett elkötelezett tervezők, épületgépészek, szakági mérnökök, kivitelezők rendelkeztek kellő tájékozottsággal hazánkban, annak ellenére, hogy németországi Darmstadtban már 21 évvel ezelőtt megépült az első passzívház. Robbanásszerűen növekvő számuk Európában – főként Németországban és Ausztriában koncentrálódva – ma már meghaladja a 32 ezret. A lemaradás – már ha annak nevezhető – nemcsak Magyarországra jellemző: többek mellett az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Japán, Ausztrália, USA is az elmúlt 2-3 évben adott hírt az első minősített passzívházairól.

passzivhaz-szada-01

A passzívházakról hazánkban a szadai lakóház révén szerzett információt az emberek többsége, sokan ekkor hallottak először a technológiáról. (Hogy az első magyar passzívház ennyire „érdekessé” vált a média számára, abban az orosz-ukrán gázvita is közrejátszott, amelynek következtében 2009 januárjában szinte teljesen megszűnt a gázszállítás, több európai ország, így hazánk gázellátását is veszélyeztetve. A gázvita ismét ráirányította a figyelmet az ország energiafüggőségére, így a kőolajimporttól, energiaszolgáltatóktól független, alternatív megoldásokra is.)

A Balogh család otthona – mint „első fecske” – egyaránt érdekes volt a közéleti lapok, a szakmédiumok, vagy épp a bulvár számára. Utóbbiak hangzatos szalagcímekkel adták hírül, hogy egyetlen hajszárítóval vagy 10 gyertya lángjával kifűthető a ház, s a Balogh családnak többé nem kell fűtésre költenie.

Az igazság az, hogy hideg időben a passzívházakban is fűteni kell, jóllehet, enyhébb téli napokon valóban nincs erre szükség. A passzívházakban a fűtési hőigény mintegy kétharmadát – a napsugárzás és a belső hőnyereség kiaknázása révén – passzív módon biztosítják. A beépített hőtermelő berendezések szolgáltatják a fűtési hőszükséglet fennmaradó egyharmadát. Fűtésköltség tehát van, de az energiafaló ingatlanokhoz képest ez elenyészően kevés.

A szadai passzívház 2009 februárjában kapta meg a minősítést. A fokozott médiaérdeklődés az átadást követően még jó pár hónapig kitartott – mondja Balogh György, aki arra is hajlandó volt, hogy otthonában érdeklődők tucatjait fogadja a minden novemberben megrendezett Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok keretében.

passzivhaz-energiaigeny

Miként látja ennyi idő elteltével: megérte passzívházat építeni? – kérdeztük a jelenleg speciális biztonságtechnikai szoftver fejlesztésén dolgozó tulajdonost.

Jó döntés volt, racionálisan nézve jó befektetés. Gyakran kérdezik tőlem, más épületekkel összevetve milyen a megtérülése? Nehéz röviden választ adni erre. A ház bekerülési értéke négyzetméterre vetítve bruttó 240 ezer forint (plusz a telekár, a szerk.). Ez lehet az egyik összehasonlítási alap, de hozzátenném, hogy a passzívház jó pár összetevője nem pénzkérdés. Ide tartozik például az épület tájolása, az épületformálás, s még jó néhány tervezési szempont, amelyek nem jelentenek költségtöbbletet, viszont kulcsfontosságú tényezők passzívház esetében.

Amikor a Balogh-család a szadai telekre rátalált, még nem voltak biztosak abban, hogy passzívházat építenek rá. Szerencséjük volt, hogy a telek megfelelőnek bizonyult passzívházépítéshez, igaz, az építésügyi hatósággal akadtak vitáik. A ház pozicionálása, vagyis elhelyezése ugyanis nem szokványos: az épület nem az utcafronthoz közel, hanem a telek középső részére került, mivel a passzívházak esetében fontos benapozás – a déli oldali nagyméretű ablakok révén – csak így volt biztosítható.

A szadai házban farkasordító hidegben is mindössze négy órán át fűtenek naponta, kizárólag éjjelente. A padlófűtést a belső hőmérséklet alapján termosztát aktiválja, enyhébb időben éjszaka sincs szükség fűtésre.

Két fűtési szezonon vagyunk túl; egyszer sem volt szükség arra, hogy fűteni kelljen napközben, 21,5-22 foknál nem volt hidegebb a lakás. Ha süt a nap, akár 27 fokra is felmelegszik a nappali. Ennyit számít a benapozás – mondja Balogh György.

A hőenergia-fogyasztás 2011-ben 4000 kWh-t tett ki. Ennek nagyjából a felét melegvíz-előállításhoz használtuk fel, a többit fűtéshez. A 125 négyzetméteres, 4 szobás passzívház energiaköltsége – fűtéssel, melegvíz-előállítással, elektromos berendezések fogyasztásával együtt – átlagosan 15 ezer forint havi bontásban. Pellet kandallóval tovább faraghatnk a fűtésköltségen, hamarosan át is állunk erre.

A passzívház azonban nemcsak télen működik jól, azaz energiahatékonyan, hanem a legmelegebb nyári napokon is, amikor az épületek hűtése növelheti jelentősen az energiafogyasztást.

Egyelőre nincsenek árnyékolók az ablakokon. A déli homlokzaton és a nyugati oldalon nagy üvegfelületek vannak, ennek ellenére kánikulában sem melegszik túl a lakás, 24 foknál még nem mértünk többet. Ez annak köszönhető, hogy Szekér László tervező eresztúlnyújtást alkalmazott – fejti ki Balogh György. Mint említi, a talajkollektoros rendszer hatásfoka kiváló, nyáron jól hasznosítható, hűthető vele a lakás. A talajkollektor a szadai ház esetében 60 méter hosszú; a hővisszanyerős szellőztetőn keresztül a házba érkező levegő hőmérséklete télen 9 fok körüli, nyáron pedig nem éri el a 20 Celsius-fokot, vagyis akár 20 fokosra is le tudja hűteni a benti levegőt úgy, hogy plusz energiafogyasztás eközben nem realizálódik. Egyedüli „kényelmetlenség”, hogy a talajkollektor rendszeres, havi karbantartást igényel.

Milyen tervezési technikákkal és komponensekkel érhető el passzívház-minőség?

Ránézésre nem lehet megállapítani, hogy az adott épület passzívház-e vagy hagyományos építésű – a külső megjelenés nem mérvadó. Az sem jelenthető ki, hogy a passzívház-technológia forradalmian új tervezési, építési metódus. Régről ismert megoldásokat alkalmaz, pontosabban ötvöz annak érdekében, hogy az épületek energiafelhasználása drasztikusan csökkenjen.

Energiahatékony építés nem képzelhető el szakszerű hőszigetelés nélkül. Minden épületszerkezeti elem kiváló minőségben szigetelhető, az építőanyagok és a technológiák ehhez rendelkezésre állnak. A hőszigetelés mellett ügyelni kell arra is, hogy a hő ne tudjon kijutni az épületből – alapkritérium a hőhidak kiiktatása, a légtömör szerkezeti kialakítás.

A passzívházakba kiváló minőségű ablakokat és ajtókat kell beépíteni, amelyek minimális hőt veszítenek. A passzívházak levegőminősége kiváló, folyamatosan friss levegő áramlik a helyiségekbe. A szabadból bejuttatott friss levegőt természetesen fel kell melegíteni. Ennek legegyszerűbb módja, ha kinyerik az épületben elhasználódott levegő hőenergiáját, amit aztán a hővisszanyerő szellőzőrendszer átad a beérkező friss levegőnek.

A passzívházak legfontosabb elemei tehát: szakszerű hőszigetelés, passzívház-nyílászárók, hőhídmentesség, légtömörség, hővisszanyerős szellőztető rendszer. Szoláris és hőszivattyús rendszerrel tovább fokozható a passzívházak hatékonysága – de ezek nem alapkritériumai a passzívház-követelményrendszernek. A szadai ház esetében a tetőn elhelyezett (6 négyzetméternyi felületet foglaló) vákuumcsöves napkollektorok segítik a hőenergia-termelést, még télen is alkalmasak 50 Celsius-fokos melegviz-előállítására.

A passzívházakban – a speciális hővisszanyerős szellőztetés révén – folyamatosan szűrt és friss levegő áramlik. Amennyiben zárva vannak a nyílászárók, a huzat ismeretlen jelenség, nem ingadozik a belső hőmérséklet, elenyésző a porszennyeződés. További pozitívum, hogy a külvilág zaját alig lehet érzékelni, ami forgalmas utcákban igen áldásos lehet.

Tényleg csend van – erősíti meg Balogh György. – A szomszédok panaszkodnak az autópályáról beszűrődő zaj miatt, mi még az utcánkban közlekedő autók zaját sem halljuk. A pormentesség viszont azon múlik, milyen szűrőbetét kerül a szellőztetőbe. Állíthatom, hogy a legmagasabb hatásfokú – G4 osztályú – szűrőt érdemes használni. Amikor ennél gyengébbet használtuk, a szellőztető berendezés gyakorlatilag keringtette a port a lakásban.

energetikai-besorolas-felirat

Összességében elmondható, hogy az elmúlt három évben minden flottul működött a szadai házban, nem volt szükség semmilyen beavatkozásra: javításra, vagy cserére.

Baloghék tervbe vették, hogy speciális, passzív-szolár – fűtést nem igénylő – üvegházat építenek telkükre. Haszonnövényeket akarnak termeszteni, halakat tenyészteni saját fogyasztásra. Az üvegházba 1000-1200 literes akvárium kerülne; víztakarékos vízforgató keringtetné a vizet, a zöldségnövények és a halak tápanyag-utánpótlását különösebb beavatkozás nélkül biztosítva…s nem mellékesen, mind közelebb jutva a fenntartható életmódhoz.

passzivhazszada

 

Forrás: greenpressblog.hu

 

Oszd meg a barátaiddal:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Kapcsolódó hírek

Energetikai pályázat alprogramja 2015.

Otthon Melege társasház pályázat

Pályázat társasházak részére Elkészült az Otthon Melege Program keretében meghírdetett elektronikus pályázati honlap, amely a társasházak energiahatékonyságának növelését célozza meg. A pályázatokat kizárólag elektronikus úton -,

napkollektor-medencefutes-budapest

Napkollektor, napenergia hasznosítása

Napkollektor Napenergia hasznosítás a mindennapokban Mostanra elljutottunk odáig, hogy szinte már mindennapos téma a különböző hírforrásokban az a tény, hogy Földünket és a Föld által

thumb Nemetorszag zoldre valt

Németország Zöld energiára vált

Németország Zöld energiára áll át! Bezárja atomerőműveit! Míg Németország atomerőmű bezárásban gondolkodik, és grandiózus lépésekkel halad a környezetbarát megoldások irányába, addig Magyarország atomerőművet épít. Németország

Scroll to Top

Kérj díjmentes szaktanácsot

Hatékonyan szeretnéd csökkenteni energia kiadásaid?

Kérj díjmentes visszahívást a telefonszámod megadásával.

📲 Ha van most pár perced és gyorsítósávra helyeznéd a folyamatot, akkor keress nyugodtan: +36 20 252 0920

Új érdeklődő, tokyosolar.hu (#6)