saudisolar2

Olaj helyett napenergia

Olaj helyett napenergia

Szaud-Arábia felfedezi a napenergiát – a sivatagi királyság milliárdokat fektet be megújuló erőforrásainak kiaknázására.

saudisolar2

Szaúd-Arábia felfedezi a napenergiát – a sivatagi királyság milliárdokat fektet be megújuló erőforrásainak kiaknázására, sőt a jövőben nagy mennyiségben exportálna is elektromos áramot.

Az olaj Isten ajándéka – így tartják a szaúdiak és nem véletlenül. A sivatagi királyság a világ legnagyobb kőolaj-exportőre, még akkor is, ha idén Oroszországban több kőolajat termeltek ki, mint Szaúd-Arábiában. Rijád ugyanis nem csak a világ legnagyobb kőolajkészletén ül, hanem kitermelési és exportálási infrastruktúrája is lényegesen jobban kiépített mint Moszkváé. Szaúd-Arábiának azonban van még egy, szinte kifogyhatatlan energiaforrása: a nap. Az Arab-félszigeten a napfény évente 2200 kWh energiát szolgáltat négyzetméterenként, lényegesen többet, mint Magyarországon, ahol ugyanez az érték 1000-1350 kWh, Rijád pedig a jövőben nem kívánja kihasználatlanul hagyni ezt az óriási potenciált.

Az új energiapolitika célkitűzéseit Ali ibn Ibrahim al-Naimi, energiaminiszter fogalmazta meg: Szaúd-Arábia a jövőben olyan mértékben kíván exportálni napenergiából származó elektromos áramot, mint amilyen mértékben ma olajat exportál. Az olajügyekért (is) felelős miniszter a stratégia kivitelezését arra a konszernre bízta, amelynek forrásgazdagsága és kompetenciája szakmai berkekben megkérdőjelezhetetlen, az állami tulajdonú Aramco-ra, a világ legnagyobb kőolajkitermelőjére.

Európai szemmel ugyan visszásnak tetszhet, hogy éppen Szaúd-Arábia – a klímavédelmi egyezmények egyik kerékkötője – éppen a világ legnagyobb kőolaj-kitermelő cégére bízza a zöld fordulat végrehajtását, ám Rijádot elsősorban nem környezetvédelmi, hanem gazdasági megfontolások hajtják a megújuló energiaforrások irányába. A világ legnagyobb energiahordozó-exportőre ugyanis komoly energiaellátási problémákkal küszködik. Elöregedett erőművei elsősorban olaj- vagy gáztüzelésűek, rossz hatásfokkal működnek, míg az elmaradottabb vidékeken elsősorban helyi dízelgenerátorok szolgáltatják az elektromos áramot, amely iránt viszont egyre nagyobb az igény. Az elmúlt évtizedben az elektromos energiafelhasználás évente 7,5 százalékkal nőtt a sivatagi királyságban. Az ellátási probléma 2009-ben addig fajult, hogy több helyi hálózat is összeomlott, mivel még a termelés csúcsrajáratása sem tudta kielégíteni a megnövekedett keresletet. Az energiaéhség pedig egyre csak fokozódik: a kormány számításai szerint a jelenlegi energiafelhasználás 2020-ig megháromszorozódik és eléri a 120 Gigawattot.

A szintén állami tulajdonú Saudi Electricity Company az ellátás biztosítására öt óriási projekt kivitelezésébe kezdett. Ebből a legnagyobb a gigantikus, összesen 4 ezer megawattos gáztüzelésű erőmű, a Khobar városa mellé tervezett „Al-Qurayyah”, aminek építési költségét 2,85 milliárd dollárra becsülik. Az öt projekttel összesen 11 ezer megawattal növelik majd az ország elektromos áramtermelő kapacitásait, ám az ellátás gondját középtávon ez nem oldja meg, mivel közben a régi erőműveket sorban leállítják. A szaúdiak jelenlegi, kizárólag fosszilis energiaforrásokra alapozott energiatermelési rendszerükkel még egy dilemmával szembesülnek: az ország ellátására felhasznált tüzelőanyagot jó áron lehetne értékesíteni a világpiacon.

solar-roof-saudi-arabia


A napenergia felhasználása ugyan még gyerekcipőben jár a sivatagi királyságban, azonban három nagy, presztízsberuházás már most felkeltette a piaci szereplők figyelmét a sivatagi királyság iránt. Az egyik a King Abdullah University of Science and Technology (KAUST) teljes tetőfelületét lefedő napelem rendszer. A mintegy 10 millió eurós befektetés helyszíne szimbolikus: a KAUST a jelenlegi uralkodó megvalósult álma, a királyság a világ minden tájáról – pénzt nem kímélve – idecsábítja a vezető tudósokat, kutatókat, oktatókat. A KAUST egyik legnagyobb részlegének szánt, Institut Solar and Alternative Energy Science and Engineering intézetet pedig a világ napenergia-kutatási központjává fejlesztenék. Rijádban éppen kivitelezés alatt áll a Princess Noura Bint Abdulrahman női egyetem napkollektorrendszere, amely kerek 36 ezer ember melegvízellátását biztosítja majd. Messze a legnagyobb és legfontosabb projekt azonban a kuvaiti határ közelében fekvő al-Kafji városa mellett épülő lepárlóüzem. Az ivóvízhiánnyal küzdő régióban készülő több milliárd euró értékű beruházás napi 30 millió liter ivóvizet állít majd elő a tengervíz sótalanításával. A rendkívül energiaigényes – és általában erősen környezetszennyező – lepárlóüzemet teljes egészében napenergiával üzemeltetik majd.

arabianbusiness.com

Oszd meg a barátaiddal:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Kapcsolódó hírek

Jedlik Ányos terv bemutatása

Elektromos autó -zöld rendszám

Zöld rendszám lendület az elektromos autózásban . Minden adott, hogy hazánkban – az elektromos autó -, a magyar elektromos autózás, komoly lendületet vegyen. Bemutatkozik a

elektromos-repulogep2

Áram meghajtásos repülőgép

A hybrid repülőgép már gyártás érett Sokáig nehézségekbe ütközött az elektromos repülők tervezése, mert az akkumulátorok túl nehezek voltak, és nem tároltak elegendő energiát; és

napelemes-lampa3

Napelemes lámpa fillérekért

Napelemes lámpás fillérekért A megújuló energiával, egész pontosan napenergiával működő apró tárgyak nemcsak azért hasznosak, mert kímélik a környezetet, hanem azért is, mert a kevésbé

Scroll to Top

Kérj díjmentes szaktanácsot

Hatékonyan szeretnéd csökkenteni energia kiadásaid?

Kérj díjmentes visszahívást a telefonszámod megadásával.

📲 Ha van most pár perced és gyorsítósávra helyeznéd a folyamatot, akkor keress nyugodtan: +36 20 252 0920

Új érdeklődő, tokyosolar.hu (#6)