szolnoki-foiskola-napkollektor

Napkollektorok a főiskola tetején Szolnokon

Napkollektorok a Szolnoki Főiskolán

A Szolnoki Főiskola történetének eddigi legnagyobb méretű, megújuló energia felhasználását célzó beruházása valósult meg a Tisza-parti megyeszékhelyen: 52 napkollektort helyeztek el a főiskola 10 emeletes diákszállójának tetején.

szolnoki-foiskola-napkollektor

nagyításért kattints a képre

Viplakné Kánai Piroska kommunikációs menedzser tájékoztatása szerint a beruházás megvalósítása évente 13.268 köbméter földgáz megtakarítását és ezzel egyidejűleg a korábbinál mintegy 30 tonnával kevesebb szén-dioxid kibocsátást eredményez. Mindez az előzetes számítások alapján bő 2,1 millió forintos költségmegtakarítást jelent majd évente a felsőoktatási intézmény számára. A napenergia felhasználásának köszönhetően.

Az épületben fűtésre és a meleg víz előállításra 2010-ben 92 ezer köbmétert meghaladó mennyiségű földgázt használtak fel.

A kollégium összesen 256 hallgató számára biztosít férőhelyet.

A korszerű technológia kiépítésére 2011-ben nyertek 28,5 millió forintot a Környezet és Energia Operatív Program pályázatán – emlékeztetett a szóvivő jelezve, hogy ez az összeg teljes egészében fedezte a múlt év utolsó napjaira elkészült és azóta próbaüzemelő rendszer felállításának költségeit.

https://jnsz.hu/zold-energia-hasznositasa-szolnoki-foiskolan

Oszd meg a barátaiddal:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Kapcsolódó hírek

napelemes-taska

Napelemes orvosi táska

Napelemes orvosi táska A napenergia hasznosítása a gyógyászatban Laura Stachel amerikai szülészorvos nő egy afrikai misszióban vett részt. Egy alkalommal szemtanúja volt, hogy egy műtétet

Napkollektor teljesítmény tesztelés

Mekkora a napkollektor teljesítmény? Működni fog ez nálam is? TESZTELD LE! Napkollektor vásárlás előtt sokak fejében ott motoszkál a kérdés: Működni fog ez nálam is? Mekkora

kupalaku-napelemek

Kúp alakú napelemek

Kúp alakú napelemek A napelem forradalmian új formában Az Egyesült Államok legújabb találmánya lehűtheti lelkesedésünket a tetőkre telepített hagyományos napelem létesítmények iránt. Miközben az ipar

Scroll to Top

Kérj díjmentes szaktanácsot

Hatékonyan szeretnéd csökkenteni energia kiadásaid?

Kérj díjmentes visszahívást a telefonszámod megadásával.

📲 Ha van most pár perced és gyorsítósávra helyeznéd a folyamatot, akkor keress nyugodtan: +36 20 252 0920

Új érdeklődő, tokyosolar.hu (#6)