Hollandia - napelemes bicikliút.

Napelemes bicikliút

Solarroad napelemes bicikliút 

Hollandiában kiemelten fontosnak tartják a kerékpáros közlekedést, további érdekesség, hogy ebben az országban valósult meg az első napelemes bicikliút. A Solarroad által fejlesztett napelemes bicikliút egyelőre 70 m hosszú, pár hónapja vették birtokba a bringások, az Amszterdamtól északra fekvő Krommenie településen. A találmány lényege, hogy a betonalapokat napelemekkel látják el, az út 2,5×3,5 méteres panelokból áll. A felület oldalirányban lejt, így az eső, a sár nem nagyon árnyékolja el a panelokat.

A napelemeket vastag, érdesített felületű, üveggel borított panelekbe rejtették. A tervezők szerint az út alá dugott napelemek 30 százalékkal kisebb hatékonysággal működnek, mint a háztetőkre szerelt panelek, viszont nagy felületet lehet velük beborítani, így kevésbé rontják a városképet. Ha a végleges 100 méteres tesztszakasz elkészül, a napelemek energiatermelése három átlagos háztartás éves fogyasztásának fog megfelelni.
A projekt a TNO kutatócsoport és a holland kormány közti, 3,7 millió dolláros megállapodás részeként jött létre. A cég felmérései szerint Hollandia 140 ezer kilométernyi úthálózatának 20 százalékán ki lehetne alakítani napelemes változatot, amellyel a közlekedési lámpák és az útjelzések energiaigényét lehetne fedezni.
Van Gogh szülőfalujában is hasonló kezdeményezés jött létre, ahol 1 km hosszú, látványos, világító napelemes bicikiútat hoztak létre. Az Egyesült Államokban a Solar Roadways 2,2 milliárd dollárt gyűjtött össze az IndieGogo közösségi finanszírozó oldalon, hogy napelemeken felül LED fényekkel és fütőelemekkel lássák el az utakat.

Dél-Korea is egy érdekességgel rukkolt elő, tesztelés alatt van egy online elektromos járműrendszer (OLEV), melynek keretében az útfelületbe épített napelemek töltenék fel az úton közlekedő elektromos buszokat, járműveket.

https://hu.alamosrt.com/worlds-first-solar-road-is-opening-netherlands-477516

Oszd meg a barátaiddal:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Kapcsolódó hírek

Elon Musk bejelentése - Tesla akkumulátor

Tesla akkumulátor

Tesla akkumulátor bejelentése – forradalmi változások a napenergia-iparban „Nyilvánvaló probléma a napenergiával, hogy a nap nem süt éjjel” – nyilatkozta Elon Musk a SpacceX magánűrcég

napenergia-so2

Napenergia hasznosítás éjszaka is!

Napenergia hasznosítás napsütés nélkül is Ahhoz, hogy a napenergia hasznosítása komoly szerepet játsszon, vagyis jelentős súlyra tegyen szert az áramtermelésben, le kell győzni egy nagy

klima

Klímaberendezések költségei

Ördögi körbe taszítanak minket a klímaberendezések Egy átlagos teljesítményű klímaberendezés havonta mintegy 250 kilowattórával növeli meg az áramfogyasztást, ami 8-10 ezer forinttal terheli meg villanyszámlát.

Scroll to Top

Kérj díjmentes szaktanácsot

Hatékonyan szeretnéd csökkenteni energia kiadásaid?

Kérj díjmentes visszahívást a telefonszámod megadásával.

📲 Ha van most pár perced és gyorsítósávra helyeznéd a folyamatot, akkor keress nyugodtan: +36 20 252 0920

Új érdeklődő, tokyosolar.hu (#6)