Milliárdos lett a halálra ítélt német falu

 

Több mint háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt a dél-bajorországi Wildpoldsried.

wildpoldsried-okofalu

A falu tizennégy évvel ezelőtt, az elnéptelenedés szélén írta az első megújulóenergia-pályázatot, és jelenleg az országos hálózatba visszatáplált fölös áram évi négymillió euró nyereséget hoz az önkormányzatnak és a lakosságnak. Az elszántság mellett a kedvező törvények is segítik őket.

A német kormány 40 százalékkal mérsékelné az ország szén-dioxid-kibocsátását 2020-ra. Wildpoldsriedben már 2010-ben elérték a 65 százalékos csökkentést

 

(A falu tűzoltóságának épülete)

A kis bajor faluról, Wildpoldsriedről az utóbbi hónapokban több helyütt lehetett olvasni - részben azért, mert a fukusimai atomkatasztrófa után a polgármester világ körüli kampánykörútra indult a zöldenergia népszerűsítése érdekében. Ilyen lesz Németország tíz év múlva - így is beharangozhatnánk, hogy mi történik Wildpoldsriedben, de ez a jelmondat félrevezető. A mintafalut ugyanis nem állami utasításra és dotációval fejlesztették zöldenergia nagyhatalommá, mindez a helyi közösségnek köszönhető.


1997-ben a falu frissen megválasztott önkormányzata komoly dilemma előtt állt: a települést a magas munkanélküliség miatt elnéptelenedés fenyegette. Az új polgármester előtt nemcsak a munkahelyteremtés feladata állt, hanem forrást kellett találnia a helyiek életkörülményeinek javítására és az elvándorlás elkerülése érdekében tervezett fejlesztésekhez, így a sportcsarnokhoz, a művelődési házhoz, a nyugdíjasotthonhoz és a szórakozóhelyhez; mindezt hitel felvétele nélkül.

Tizennégy évvel később az immár harmadik ciklusát töltő polgármester, Arno Zengerle hosszú listát tud felmutatni: kilenc közösségi létesítményt avattak fel, köztük iskolát, fitnesztermet, faluházat. Most fejezik be az ötödik biogázüzemet, a hét szélgenerátor mellé megrendeltek még kettőt, már 42 épületet lát el az új távhőközpont, három törpe vízerőmű, árvízvédmű és ökológiai szennyvízülepítő épült, a közösségi épületeken kívül 190 magánház tetejét fedi napelem.

Az összes egységet beszámítva a saját energiaszükségletük több mint háromszorosát (321 százalékát) termelik meg. A hajdani szerény agrárfalu mára energiaipari központtá vált. "A munkanélküliség olyan csekély mértékű, hogy nem is tudok százalékot mondani", felelte az [origo] kérdésére Susi Vogl, az önkormányzat munkatársa.

wildpoldsried-okofalu

A nap-, szél-, biogáz- és vízerőművekből származó elektromos áramot a tartományi elektromos műveknek (AÜW) értékesítik, ebből az idén négymillió euró bevételre számítanak a falubeliek. A nagyjából 2600 lelket számláló Wildpoldsriedben tehát minden lakosra évi 1500 euró jut, ami nagyjából fele az egyhavi német átlagfizetésnek. A magyar helyzetre lefordítva (októberi adat szerint 221 ezer forint a magyar átlagbér) ez annyit tesz, mintha egy hasonló méretű hazai községben 25 millió forintos tiszta hasznot termelne meg.

A wildpoldsriedi szélturbinák 12 megawatt áramot termelnek

A falu sikere Bajorországban is kivételesnek számít - az eredményhez elsősorban kiszámítható állami energiapolitikára volt szükség, amit a 2000-ben elfogadott megújulóenergia-törvény, az EEG (Erneuerbare-Energien-Gesetz) szavatolt. Ennek értelmében magánszemély és kisvállalkozás is beléphet az áramtermelők közé, a megtermelt zöldenergiát pedig húsz évig garantált áron vásárolja vissza az áramszolgáltató. Ez a bankok számára is megnyugtató hátteret teremt a zöldenergiai fejlesztések hitelezéséhez. (A bajor energiaellátásban egyébként 63 százalékos az atomenergia részaránya.)

Civil egyesületek adták össze a kezdőtőkét

A wildpoldsriedi önkormányzat már 1999-ben kidolgozta a maga húsz évre szóló tervcsomagját. A WIR-2020-nak (Wildpoldsriedi Innovatív Útmutatónak) nevezett leírás tartalmazta a helyiek kívánságlistáját (sportcsarnok, iskola stb.), a közösségi létesítmények és egyéb tervek megvalósíthatósági vázlatait. Az önkormányzat intézményi háttérrel segítette a zöldenergiás fejlesztésekre vállalkozó helyieket. Az EEG-vel együtt tehát megvolt a kellő ösztönzés a változtatásra. A wildpoldsriediek pedig az új létesítmények megépítése érdekében felmérték, milyen módon érhetnék el a célokat - még életükben. Végül a "sok kicsi sokra megy" elvet választották.

Maroknyian összeálltak, és 1999-ben kft-t alapítottak két 3,5 MW teljesítményű szélgenerátor felépítésére. A szükséges 4,4 millió márka 25 százalékát saját megtakarításaikból adták össze, 70 százalékra hitelt vettek föl, továbbá kihasználták azt a bajor tartományi pályázatot, amely a tervezett szélturbinák tesztelését 200 ezer márkás vissza nem térítendő összeggel támogatta (az akkori német márka ma 51 eurócentet ér).

A tagok 2001-ben újabb kft-t alapítottak, amelynek már kilencvennégy tagja volt, akik - lehetőségeikhez mérten - 5 és 25 ezer márka (a német és magyar átlagnyugdíjhoz viszonyítva 800 ezer és 10 millió forint) közötti összeget dobtak be a közös kasszába még két szélturbina megépítésére. És ez így ment tovább. Jelenleg 12 MW a hét szélturbina összteljesítménye, a helyiek pedig befektetésük után tíz év alatt 8-10 százalékos hasznot értek el.

Vannak kötelező és ajánlott feladatok mindenki számára

A wildpoldsriediek újabb és újabb ötletekkel álltak elő. Az egyik tejgazdaságban 2000-ben állt üzembe az első biogáz-erőmű, ma már négy működik (szintén a helybéliek kezdőtőkéjéből finanszírozva), amelyek összesen 3,2 MW teljesítményt szolgáltatnak. Önkormányzati területhasználati engedéllyel állt működésbe az ökológiai szennyvíztisztító, amelynek révén ma már a falu minden háza csatornázva van. Mivel a közeli hulladéklerakót évekkel ezelőtt bezárták, a helyiek szelektíven gyűjtik a hulladékot és komposztálják a zöldhulladékot, illetve a kerttel nem rendelkezők zöldhulladékát külön kukásautó gyűjti be és szállítja a központi komposztálóüzembe.

wildpoldsried-nemet-okofalu

 

Legtöbben a napenergia hasznosításába szálltak be, a falu 190 épületét fedi napelem, amelyek 3,9 MW elektromos energiát állítanak elő. "A megtermelt energiát az AÜW köteles átvenni, az energiaforrástól (nap, szél stb.) és - az előző évet alapul véve - a mennyiségtől függően 45,7-57,4 eurócent/kilowattóra áron" - mondta Susi Vogl. Az EEG értelmében az áramszolgáltató minden napenergiából származó kilowattóráért 12 centet térít vissza az ingatlantulajdonosnak, aki máskülönben 26 centet fizetne egy kilowattóra "hagyományos" áramért - vagyis végül 38 cent lesz a nyeresége. Amennyiben pedig saját áramfogyasztása 30 százalékát maga állítja elő, 16 cent fizetségben részesül a beszolgáltatott elektromos energiáért - magyarázta Günter Mögele önkormányzati képviselő. A kedvező szabályozás hatására a helyiek közül nem egy bankhitelt vett föl, csak hogy a házára napelemet szereltethessen. Igaz, jó néhány év, amíg megtérül, de biztos befektetés.

2005-ben már úgy adták át az új közösségi házat, hogy az alagsorában távhőközpontot létesítettek. A régi, környezetszennyező olajkazánt leselejtezték, helyette a vidék adottságaihoz jobban alkalmazkodó fapellet-kazánt állítottak be. A falut körülölelő 1,4 hektáros erdő szolgáltatta az alapanyagot a főleg faszerkezetű új épületekhez, ez volt a megújuló anyagok közül a legésszerűbb választás. Az építmények mind megfelelnek a német passzívház minősítésnek, amely teljes körű szigetelést, energiatakarékos háztartási készülékeket ír elő, és tiltja az olajfűtést - ez a WIR-ben szereplő egyetlen kötelezettség a wildpoldsriediek számára. A helyiek körében állandó téma az energiatakarékosság, egyikük kifejlesztett egy árammonitort (Joonior), amely akkor kapcsolja be a rákötött háztartási készülékeket (például a mosógépet), amikor olcsó az áram.

A cél: függetleníteni a falut az áramszolgáltatóktól

Az elmúlt években számos díjjal kitüntetett wildpoldsriedi önkormányzat tervei közt szerepel a távfűtés kibővítése, LED-világítást terveznek az utcákra, és a faluház-kávézó-oktatóközpont komplexumhoz csatlakozva épül a szálloda, amely az eredmények miatt érkező "zöldturistákat" fogadja majd. A fejlesztéseket a tartományi pályázatok, az önkormányzat megtakarításai, valamint a wildpoldsriediek hozzájárulásai révén tudják megvalósítani.

Gyakran előfordul, hogy olyan sok áramot termelnek, amit az áramszolgáltató kapacitás híján nem tud átvenni, ezért 37 darabos elektromosautó-flottát terveznek beszerezni, valamint az áram helyi tárolásán is gondolkodnak: a bőséggel rendelkezésre álló energiával vizet és szén-dioxidot alakítanának metánná, amelyet aztán szükség szerint visszaforgathatnak.

Jelenleg a legfontosabb a Siemens Smart Grid elektromos vezetékhálózatának tesztelése, amely lényegében a kiszámíthatatlan zöldenergia-termelés és az előre jelezhető lakossági áramfogyasztás függvényében oda irányítja az áramot, ahol igény van rá. Az AÜW áramszolgáltató ezzel a saját működési karbantartási költségeit is szeretné csökkenteni, valamint szükségtelenné válna a drága hálózatbővítés - végső soron az áramszolgáltatás teljes decentralizálása a cél.

"Wildpoldsried számunkra is követendő példa, szerepel is abban az ingyenes tanulmányban, amelyet a magyar önkormányzatok napenergia-fejlesztéseihez állítottunk össze" - mondta Csanaky Lilla, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ megújuló energia projektvezetője az [origo]-nak. Csanaky szerint a napenergia remek eszköz az önkormányzatok energiafüggőségének enyhítésére, az energiatermelés decentralizálására és a települések energiaköltségeinek csökkentésére. Mindemellett örvendetesnek tartják, hogy Magyarországon is várható a terület fejlődése, számos energiaszolgáltató megkezdte az úgynevezett smart metering (a betáplált és a vételezett áramot párhuzamosan mérő áramórát alkalmazó) rendszerek tesztelését.
A német r.e Bioenergie GmbH tulajdonában álló, és évente 18-20 ezer lakos teljes energiaellátására képes erőmű az élelmiszer-előállításból származó, évi több mint 40 ezer tonna "problémás" hulladékot képes feldolgozni. Emellett a környező állattartó telepekről származó 53 ezer tonna szerves trágyát is feldolgozza majd, így évente 12,5 millió köbméter biogázt állít elő a biogázüzem. A beruházás két helyszínen valósult meg, amelyeket egy 4,2 kilométer hosszúságú gázvezeték köt össze.

A biogázüzem Szarvas külterületén működik, míg a projektben alapanyag-beszállítóként is közreműködő Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. területén épített kiserőmű fűtési melegvízen kívül technológiai gőzt, hűtési hidegenergiát és áramot is előállít. Itt történik meg a termelt biogáz 80 százalékának a hasznosítása, ami évente mintegy 1,5 millió köbméter földgáz felhasználását váltja ki. A biogázüzem rendszerének részeként a GE Jenbacher biogázmotorjait alkalmazzák.

Az r.e Bioenergie GmbH anyacége a bajor BayWa AG, a müncheni társaság a BayWa r. e GmbH-ban fogja össze valamennyi, a megújuló energia hasznosítását célzó tevékenységét. A német cég, illetve a nyáron száz százalékos tulajdonába került Aufwind Neue Energia GmbH 2005-ben egy biogázerőművet, majd a következő évben egy biometán üzemet épített Németországban. Szintén biogáz üzemet avattak később Lengyelországban, illetve tavaly Spanyolországban egy tetőbe integrált napelemes erőművet hoztak létre.

millirdos-nmet-falu

Forrás: http://www.mti.hu

Egy kis történelem...

retro-napkollektorÉrdekes és ugyanakkor tanulságos információ, hogy a 30-as években az Egyesült Államok déli államaiban (Miamiban főként) épült új lakások 80%-a fel volt szerelve napkollektoros rendszerrel! Akkoriban ez számos munkalehetőséget teremtett, hiszen csak délen közel 60.000 rendszert adtak el. Az ígéretes kezdetnek azonban gyorsan véget vetett az 50-es években rohamosan elterjedt, olcsó, fosszilis alapú energiahálózatok megjelenése. Emiatt az USA napkollektor-ipara összeomlott, s csaknem teljesen megszűnt. A 2000-es évek elejéig kellett várni a természetes energiahordozók újrafelfedezésére.

Miért használjuk a napkollektort?

ingyen-melegvizA napkollektor alkalmazásának fő oka az energia- és pénztakarékosság, illetve a környezetvédelem, ugyanis napjainkban egyre növekvőbb probléma a különböző épületek fűtésének megoldása, meleg víz igényének ellátása. Mivel a napkollektor energiáját a napenergia átalakításával nyeri, így nem szükséges hagyományos energiaforrást (pl. szén, földgáz, fűtőolaj) igénybe venni, ebből következik, hogy üzemeltetése jóval olcsóbb, mint az egyéb, nem természetes energiaforrásokra épülő fűtőrendszereké. Ezen felül környezetkímélőbbek, mint a fentebb említett energiaforrások, mivel nem termelnek üvegházhatású és/vagy mérgező gázokat, és nem szükséges folyamatos munkavégzés a fenntartásukhoz.

Mivel foglalkozik a Tokyo Solar?

tokyosolar-kicsiCégünk a Tokyo Solar Kft, hosszú évek óta foglalkozik napkollektorok viszont eladásával. Mára sikerült annyi tapasztalatot összegyűjtenünk, hogy ezek alapján több olyan új típus forgalmazását kezdtük meg, amely a mai magyar piacon egyedülállóan rendelkezik mindazon tulajdonságokat, amit eddig egy termék sem mondhatott el magáról. Mi a vállalat tulajdonosai elhivatottak vagyunk abban, hogy a környezettudatosan éljünk, óvjuk, környezetünket és tegyük ezt úgy, hogy élvezzük is azt!
Mi elkezdtük! Kezdje el Ön is!

Adószám: 23048658-2-13