Magyar települések is a győztesek között a megújuló energia előállító települések versenyében

Ismét magyar siker a megújuló energia hasznosító települések versenyében

 

Zold-telepulesek-versenye3Két magyar település is a nyertesek között volt azon a Rómában megtartott nemzetközi díjátadón, ahol a „megújulós” települések versenyeztek. Idén Szarvas mellett a Baranya megyei Bóly is bizonyított: a megújuló erőforrások felhasználásban Európa legjobbjai között vannak.


Hét európai országból gyűltek össze a polgármesterek a néhány hete az olaszországi Rómában, a Pantheon szomszédságában található Palazzo Bologna épületében, hogy átvegyék megérdemelt díjaikat.

A nemzetközi versenyben nem csak a számok a mérvadók, azaz hány m2 napkollektor, vagy hány kW napelem található az adott településen, hanem például a polgármester, vagy a városvezetés elkötelezettsége a megújuló energiaforrások hasznosítása iránt is nagy súllyal esik latba. A zsűri így figyelembe vette többek között azt is, végeznek-e szemléletformálást, van-e a településnek energiastratégiája, illetve hogy milyen a közintézményeik energiafelhasználása.

A magyar települések közül a teljes mezőnyben Bóly a második, Szarvas pedig a kistelepülések kategóriában harmadik helyezést ért el. Bóly méltán megérdemelt helyezését a szemléletformálásnak szánt komoly szerep mellett az is bizonyítja, hogy a településen 4 fős energetikai szakemberekből álló csapat dolgozik. A napelemes és napkollektoros rendszerek mellett sikerrel használják a geotermikus energiát, illetve a biomasszát is. Bólyon az összes közintézményt megújuló energiával fűtik, az iskolákban LED világítás található, de további nagyratörő terveik is vannak.
Szarvas a helyezését nem csak a helyi napenergia hasznosításban tett lépéseknek, vagy a rekord nagyságú közintézményi napelem felhasználásnak köszöntette, hanem az ország jelenleg legnagyobb és legmodernebb biogáz üzemének, illetve a már több évtizedes sikeres geotermikus energia felhasználásnak is.

 

Zold-telepulesek-versenye Zold-telepulesek-versenye2
Nagyításért kattints a képre

 

A tavalyi évben az 5000 lakos alatti kategóriában Nagypáli vehette át a 2. díjat, 2010-ben Dunkerque-ben pedig Orosháza lett a második saját kategóriájában. Idén először 2 magyar település is bekerült a díjazottak közé.

A harmadik éve zajló versenyhez jövőre további 5 ország csatlakozik majd, Németország, Bulgária, Franciaország, Olaszország, Lengyelország, Csehország és Magyarország mellett Ausztria, Belgium, Románia, Skócia és Szlovénia is alkalmat kap a megmérettetésre. A verseny eddig a RES Champions League projekt (Intelligent Energy Europe) keretében került megrendezésre, ez évtől újabb 3 évig a " Towards 100% RES rural communities" (szintén IEE) projekt keretében, a francia CLER vezetésével zajlik majd. A RES Champions League magyar fordulójának, a Napkorona és Biomassza Bajnokságnak a szervezője az Energiaklub Módszertani Központ.

 

Zold-telepulesek-versenye4

 

res-league.eu

Egy kis történelem...

retro-napkollektorÉrdekes és ugyanakkor tanulságos információ, hogy a 30-as években az Egyesült Államok déli államaiban (Miamiban főként) épült új lakások 80%-a fel volt szerelve napkollektoros rendszerrel! Akkoriban ez számos munkalehetőséget teremtett, hiszen csak délen közel 60.000 rendszert adtak el. Az ígéretes kezdetnek azonban gyorsan véget vetett az 50-es években rohamosan elterjedt, olcsó, fosszilis alapú energiahálózatok megjelenése. Emiatt az USA napkollektor-ipara összeomlott, s csaknem teljesen megszűnt. A 2000-es évek elejéig kellett várni a természetes energiahordozók újrafelfedezésére.

Miért használjuk a napkollektort?

ingyen-melegvizA napkollektor alkalmazásának fő oka az energia- és pénztakarékosság, illetve a környezetvédelem, ugyanis napjainkban egyre növekvőbb probléma a különböző épületek fűtésének megoldása, meleg víz igényének ellátása. Mivel a napkollektor energiáját a napenergia átalakításával nyeri, így nem szükséges hagyományos energiaforrást (pl. szén, földgáz, fűtőolaj) igénybe venni, ebből következik, hogy üzemeltetése jóval olcsóbb, mint az egyéb, nem természetes energiaforrásokra épülő fűtőrendszereké. Ezen felül környezetkímélőbbek, mint a fentebb említett energiaforrások, mivel nem termelnek üvegházhatású és/vagy mérgező gázokat, és nem szükséges folyamatos munkavégzés a fenntartásukhoz.

Mivel foglalkozik a Tokyo Solar?

tokyosolar-kicsiCégünk a Tokyo Solar Kft, hosszú évek óta foglalkozik napkollektorok viszont eladásával. Mára sikerült annyi tapasztalatot összegyűjtenünk, hogy ezek alapján több olyan új típus forgalmazását kezdtük meg, amely a mai magyar piacon egyedülállóan rendelkezik mindazon tulajdonságokat, amit eddig egy termék sem mondhatott el magáról. Mi a vállalat tulajdonosai elhivatottak vagyunk abban, hogy a környezettudatosan éljünk, óvjuk, környezetünket és tegyük ezt úgy, hogy élvezzük is azt!
Mi elkezdtük! Kezdje el Ön is!

Adószám: 23048658-2-13