Zöld rendszám lendület az elektromos autózásban

Jedlik Ányos terv bemutatásaMinden adott, hogy hazánkban - az elektromos autó -, a magyar elektromos autózás, komoly lendületet vegyen. Bemutatkozik a Jedlik Ányos Terv, ami a magyar elektromos autózás, az elektromos autók elterjedésének jövőjét jelenti. Legalábbis első olvasatra ezt gondolja az ember, pedig ennél többről van szó.

A segítségével egyszerre felelhetünk meg közösségi irányelveknek, költhetünk el uniós milliárdokat, adhatunk lendületet a hazai autóiparnak és teremthetünk új munkahelyeket. Ráadásul a segítségével a paksi bővítés is védhetőbbé válik, így az e-mobilitásban érintett szereplők mellett a kormány is kiemelten támogatja megvalósulását.

Az Európa Unió az elmúlt években komoly lépéseket tesz annak érdekében, hogy csökkentse a szén-dioxid kibocsátását és az energia függőségét. Háromszázezer elektromos autó és hibrid kelt el az első félévben az Európa Unióban, ami 25 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A célok megvalósulását több irányelv megalkotásával is biztosítani akarja, amelyek fókuszában az alternatív energiahordozók nagyobb arányú felhasználása, illetve az ezekhez szükséges infrastruktúra kiépítése áll.

Nissan Leaf modell a legsikeresebb az elektromos autó piacon.Az ACEA adatai szerint egyelőre még csak minden hatodik alternatív hajtású jármű tisztán villanymotoros, de számottevően nőtt a vásárlási kedv, hiszen az 53 ezer elektromos autó 78 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A fejlődő piac miatt bővül a kínálat, de a piacvezető Nissan Leaf modellt sokáig nehéz lesz behozni. A japán villanyautóból eddig közel negyedmillió kelt el, az európai lista második helyén a Leaf testvérmodellje, a Renault Zoe elektromos autó áll.

Az elektromos autó, a zöldautó, különösen azokban az országokban népszerű, ahol jelentős támogatást kapni vásárlásukhoz és üzemeltetésükhöz. Vannak ún. korlátozó tényezők is, például a hollandoknál a túlzott cégbeszerzések miatt korlátozták az elektromos autó támogatási rendszerét, így a tavalyi 8273 db-nál 1500 darabbal kevesebbet regisztráltak idén. Az elektromos autókra szinte mindenhol van adókedvezmény, egyik európai országban sem terheli jövedéki autó a konnektorból tankolt villanyáramot, annak ellenére sem, holott a törvény szerint a járműhajtásra használt valamennyi energiára ez kötelező lenne.
A JATO Dinamycs adatai szerint 2015. első hét hónapjában öt Tesla és húsz Nissan Leaf villanyautót helyeztek forgalomba Magyarországon
Töltősáv az elektromos autó részére az Egyesült Királyságban.Nyugat- és Észak Európában az állami és az autógyártói szerepvállalásnak köszönhetően már mostanra egész jelentős töltőhálózati infrastruktúra épült ki, gyakorlatilag több tízezer töltőpont található Európa szerte.
Itthon 61 helyszínen 117 töltőt telepítettek eddig, illetve ehhez adódik még hozzá a magánszemélyek által kialakított töltőpontok száma. A kis darabszám ellenére a már meglévő töltőpontok tekintetében vezetünk a régióban.
Az elektromos autózás terjedése szempontjából meghatározó a különböző ösztönzők szerepe. A jelenlegi szabályozási környezet is tartalmaz néhány kedvezményt az elektromos autók vonatkozásában, ezek viszont aligha tekinthetők érdemi ösztönzőknek a járművásárlás szempontjából:

  *  Regisztrációs adó nincs
  *  Forgalomba helyezési illeték nincs
  *  Cégautó adót és helyi adót sem kell fizetni
  *  A visszterhes vagyonszerzési illeték alól mentes a tisztán elektromos meghajtású jármű.

A legtöbb elektromos autó az Egyesült Királyságban került értékesítésre, az első félévi adatok szerint 15 ezer darab. A németek és a franciák tízezer elektromos autó értékesítésével állnak még a dobogón.

Ha kisebb tempóval is, de a piaci átlagnál nagyobb mértékben nő a hibridek eladása: az első félévben eladott 109 ezer autó 21.6 százalékos növekedést jelent. A belső égésű és villanymotorral kombinált hajtásláncok előnye, hogy hatótávolságuk jóval nagyobb, mint a tisztán elektromos autóké, melyeknek akkumulátorai egy töltéssel olykor száz kilométernyi utat sem bírnak, a hibrideket viszont bármilyen benzinkútnál fel lehet tankolni. Hibridekből a franciáknál (27,4 ezer darab) és a németeknél (11 ezer darab) kelt el, utóbbiaknál tíz százalékkal esett a kereslet, igaz közben 66 százalékkal nőtt az elektromos autók eladása. Alternatív személyautókból a legtöbbet az olaszok (121 ezer darab) vásároltak, igaz, ebben a számban nemcsak a villamos és benzines-elektromos hajtásúak, hanem a folyékony (LPG) és sűrített (CNG) gázzal hajtott modellek is szerepelnek, nem véletlenül, hiszen a legnagyobb európai piacokon több évtizede erre ösztönöznek az adórendszerek, és persze ezt segítik a sűrű töltőhálózatok is.

Elektromos autó - zöld rendszám megjelenése.

Hazánkban mindenképpen hatalmas lökést ad az elektromos autó forgalmazásában a zöld rendszám idei bevezetése, amihez buszsávhasználat, dugódíjmentesség és több településen még ingyenes parkolás is járul majd. A zöld rendszám a jogszabály-módosítások után, július elsejétől igényelhetők az elektromos autókra és a konnektorból tölthető hibridekre. A környezetkíméló járművek hatósági jelzése előnyökkel is jár, tehát amennyiben a jármű tulajdonosa kiváltja az E kezdőbetűs rendszámot, ami 8500 forintba került, további 6 ezer forintot kell fizetni a módosított forgalmi engedélyért. Az elektromos autók, - környezetbarát autók zöld rendszámal - nem tévesztendő össze a mezőgazdasági és erdészeti járművek - fehér alapon zöld karakteres, két betű négy számos- azonosítójával.

Elektromobilitás Magyarországon

Az elektromobilitás elterjesztése érdekében létrehozott Jedlik Ányos Klaszter munkacsoportjai szeptember 30-ig teszik le a kormány asztalára javaslataikat, melyek már konkrét törvénymódosítási ajánlást is tartalmaznak.

A terv segítségével uniós milliárdok érhetők el, újabb lendületet kaphat a hazai autóipar, munkahelyeket teremthetnek, és ami még nem elhanyagolható: a jó ügy felkarolásával, tompíthatják azt a támadássorozatot, ami a paksi bővítés miatt zúdul rájuk.
Látják a kínálkozó lehetőséget azok a magyarországi vállalkozások is, amelyek már most valamilyen szinten kapcsolódnak az e-mobilitáshoz.

A lelkesedés és a téma körüli felhajtás óriási, a kérdés csak az, hogy valóban tudunk-e élni majd a kínálkozó lehetőséggel vagy sem.
A cél, hogy 2020-ig - az uniós irányelvekben megfogalmazott céloknak megfelelve - Magyarországon a forgalomban lévő autók mintegy másfél százaléka elektromos meghajtású jármű legyen.  

Egy kis történelem...

retro-napkollektorÉrdekes és ugyanakkor tanulságos információ, hogy a 30-as években az Egyesült Államok déli államaiban (Miamiban főként) épült új lakások 80%-a fel volt szerelve napkollektoros rendszerrel! Akkoriban ez számos munkalehetőséget teremtett, hiszen csak délen közel 60.000 rendszert adtak el. Az ígéretes kezdetnek azonban gyorsan véget vetett az 50-es években rohamosan elterjedt, olcsó, fosszilis alapú energiahálózatok megjelenése. Emiatt az USA napkollektor-ipara összeomlott, s csaknem teljesen megszűnt. A 2000-es évek elejéig kellett várni a természetes energiahordozók újrafelfedezésére.

Miért használjuk a napkollektort?

ingyen-melegvizA napkollektor alkalmazásának fő oka az energia- és pénztakarékosság, illetve a környezetvédelem, ugyanis napjainkban egyre növekvőbb probléma a különböző épületek fűtésének megoldása, meleg víz igényének ellátása. Mivel a napkollektor energiáját a napenergia átalakításával nyeri, így nem szükséges hagyományos energiaforrást (pl. szén, földgáz, fűtőolaj) igénybe venni, ebből következik, hogy üzemeltetése jóval olcsóbb, mint az egyéb, nem természetes energiaforrásokra épülő fűtőrendszereké. Ezen felül környezetkímélőbbek, mint a fentebb említett energiaforrások, mivel nem termelnek üvegházhatású és/vagy mérgező gázokat, és nem szükséges folyamatos munkavégzés a fenntartásukhoz.

Mivel foglalkozik a Tokyo Solar?

tokyosolar-kicsiCégünk a Tokyo Solar Kft, hosszú évek óta foglalkozik napkollektorok viszont eladásával. Mára sikerült annyi tapasztalatot összegyűjtenünk, hogy ezek alapján több olyan új típus forgalmazását kezdtük meg, amely a mai magyar piacon egyedülállóan rendelkezik mindazon tulajdonságokat, amit eddig egy termék sem mondhatott el magáról. Mi a vállalat tulajdonosai elhivatottak vagyunk abban, hogy a környezettudatosan éljünk, óvjuk, környezetünket és tegyük ezt úgy, hogy élvezzük is azt!
Mi elkezdtük! Kezdje el Ön is!

Adószám: 23048658-2-13